A vulkánok elixírje: A Somló borai, Magyarországról

Alder Yarrow (www.vinography.com ) cikkének nyers magyar fordítása a Somlóról.

Eredeti cikk itt. 

A harmadik napomat töltöttem épp a paradicsomban amikor beugrott egy felismerés, abból a fajtából, amiért minden borszakíró folyamatosan imádkozik.

Teljesen meditatív hangulatban voltam egyébként, a tavasz túlburjánzó de mégis gyengéd nyomása alatt, a magyar vidék egy távoli zugában. Ezerszólamú madárcsicsergés szőtte át a virágzó gyümölcsfák illatát a szőlőtőkék között, amelyek maguk épp akkor kezdték kibontani az új évjárat első rózsaszínes friss hajtásait. Harsány tulipánok, boglárkák és gyermekláncfű hullámzott szelíden az éppen életre kelő sorok közötti friss fűben.

Egy napon belül többször is le kellett győznöm magamban a késztetést hogy elkóboroljak az épp aktuális helyszínemről és leheveredjek valahol egy almafa tövében amig csak a nap le nem megy. Nem csak félretettem a távolságtartásomat – az egyszerűen megszűnt létezni. Bár az analitikus képességem működött, legalábbis azon a szinten, hogy a borászok és boraik történetét fel tudjam jegyezni, de az elmém többi része mindeközben tele volt álmodozással. Ha maradt volna bennem valami a New Age hippiből, valószínűleg úgy fogalmaznék, hogy a Somlónak nevezett borrégió egyfajta elektromágneses örvény közepén helyezkedik el. De inkább leegyszerűsítve azt mondom, hogy olyan derült hangulat varázsába kerültem mint amilyet már régen nem tapasztaltam.

Ekkor érkezett el a legmegdöbbentőbb felismerés a három napja kóstolgatott borokkal kapcsolatban.

Mindegyiknek olyan íze volt, mint a víznek.

 

Az utazás eredeti oka

2012-ben, mikor meghívtak Pannonhalmára a bormustra bírájaként, a magyar borokkal kapcsolatos tudásom meglehetősen korlátozott volt. Addig pár tokaji aszú desszert borhoz volt csak szerencsém, ill. egyetlen száraz furminthoz, egy vállalkozó kedvű New York-i sommelier jóvoltából. Ezért is fogadtam el a meghívást, mert reméltem, hogy a bíráskodás jó alkalmat ad majd arra, hogy egyfajta gyorstalpalón tanuljam meg mit tudnak ennek az országnak a borai. Pontosan ezt is kaptam a több száz bor pár nap alatti végigkóstolásával.

Egy ponton, az első nap délutánján, a kóstolás során egy olyan bor került a poharamba, ami egyik korábbi másikhoz sem hasonlított.

Virágpor illata volt és olyan íze, mintha napfényt szűrtek volna át egy tiszta hegyi forrás vízén. Mosolyra késztetett, sőt, kuncogásra. Minden bizonnyal nagy vidáman elejtettem egy „hűbmeg” et is.

A borok világának felfedezésében az egyik legnagyobb öröm mikor olyan bort találsz, ami teljesen váratlanul bezárja körülötted a világot, a figyelmedet a poharadban lévő közvetlen valóságra fókuszálja miközben a szádban elszabadít egy tüzijátékot.

Ez történt velem az első juhfark borom kóstolása közben – és azóta megszállottja vagyok a fajtának. Ha akkor nagyobb bennem a spontaneitás és kisebb a tisztelet a bírálást követő programok előkészítésébe fektetett szervezői munka iránt, ott helyben nekivágtam volna hogy megtaláljam a helyet, ahonnan ez a bor jött és megtudjam, hány ehhez hasonló létezik még a világon.

Ehelyett ezek után aztán csak álmodoztam a Somló nevű helyről és tervezgettem a juhfark hazájába a jövőbei zarándokutamat. Négy évembe tellett, de idén tavasszal végül sikerült eljutnom Somlóra.

Vulkanikus Bor

A kicsinyke Somló hegy Magyarország egyik legkisebb- a világ pedig egyik legkülönlegesebb borvidéke. Azon egyedülálló helyek egyike a bolygónkon amelyek talaja teljes egészében vulkanikus ( mint Santorini, a Kanári Szigetek és az Etna ). Ez azt jelenti, hogy az itt termesztett szőlőtőkék nagy arányban, vagy teljes egészében olyan talajokon nőnek, amelyek vulkáni hamuból és vulkáni eredetű kövekből tevődnek össze. ( az extrusive igneous rocks angol kifejezés a vulkáni működés során kilövellt láva megszilárdulásával keletkezett köveket jelenti )

A Pannon síkságból az asztalon felejtett egész kenyérként kiemelkedő Somló valamikor vulkán volt, de egy különleges fajta vulkán. Tízmillió évvel ezelőtt alig száz méternyire a sekély Pannon tenger felszíne alatt feküdt.

Ez a kis vulkánocska ( vagy még ennél is pontosabban: három víz alatti kürtő, amiből később a Somló összeállt ) ott fortyogott a tenger alján egy ideig, míg elegendő lávát ki nem lövellt ahhoz, hogy létrehozzon egy dombocskát, ami ma 435 méternyire, azaz 1427 lábnyira emelkedik a tengerszint fölé. A láva mellett a vulkán kitett magáért a gáz-kilövellés terén is. A gázok átjárták a kihűlő kőzeteket és nekik köszönhetjük a Somló jellegzetesen omlós-morzsalékos bazaltkőzetét. Az elmúlt 5 millió év során ez a kőzet erodálódott a híres „srétes” bazalttá, ami a hegy lejtőit takarja: ezekből a borsószem nagyságú kövecskékből, homokból és a löszből áll a Somló talaja. (utóbbi az „úri” neve a szél által is felkapott finomhomoknak) . Főszabályként: minél magasabban vagy a Somlón, annál több a bazalt, minél alacsonyabban, annál több a lösz.

A hegyet teljes 360 fokos körben körbetarkálló aprócska szőlőültetvényekben a szőlőtőkék gyökerei mélyen lenyúlnak a vulkáni sziklákba. Számos ültetvényt támfalakkal erősítenek meg, így ezek felérnek egészen a „kőkonyha” nevű bazaltoszlopokig. A bazaltoszlopok teljesen körbeveszik a hegyet egy meredek peremmel, ez adja a kenyérre, vagy mások szerint kalapra emlékeztető formáját.

Egy semmihez sem hasonlítható borvidék

A mindössze egy km széles és másfél km hosszú Somlót 20 perc alatt körbe lehet kocsikázni, még úgy is, hogy a körbe vezető utak némelyike kanyargós és keskeny. A körtúra során a legtöbb helyről jól látható a Somlói Vár, a XIV. századi főúri kastély és katonai erődítmény romjai.

Bár mostanra a Somlónál is kisebb Pannonhalmi borrégió lett az ország legkisebbje, a Somló maga így is kicsi, mindössze csak 1199 holdból azaz 485 hektárból áll. A telepített főbb fajtái juhfark, olaszrizling, furmint és hárslevelű. Az utóbbi két fajta, mint tudjuk, a tokaji régió fő fajtái is, de ezek a Somlón teljesen önálló identitással bírnak. Az olaszrizling ( amit angolul „welschriesling”-ként ismerünk és semmi köze a rizlinghez ) egy eléggé elterjedt fajta Magyarországon, különösen a Balaton körül. A Juhfark ( ami a nevét a szőlőfürt alakjáról kapta ) azonban első sorban a Somlóra jellemző fajta.

Mint Magyarország legtöbb borrégiójában, az itteni szőlők is öntözés nélkül nőnek, és jót tesz nekik az enyhe, száraz időjárás, ami részben a hegynek, egészen pontosan a hegy síkságból való, magányos kiemelkedésének köszönhető. Borász borász után mesélte el, hogy zivatarok idején gyakran az ég tiszta marad a Somló felett, és ahogy a környékre hulló eső rendszeresen „kihagyja” a hegyet. A párásság azonban fontos tényező így is, mert a botrytis, a nemes rothadás, ami az édes tokaji borokért „felelős”, gyakori a Somlói borok esetén is, annak ellenére, hogy itt nem jellemző annyira a késői szüretelésű borok készítése.

A kis méret ellenére megdöbbentő számú, összesen 1204 hegyközségi tag készít bort a Somlón. Ezt a számot csak azért tudom ilyen pontosan, mert találkoztam azzal az emberrel, aki a kormány részéről felelős ezen adat nyilvántartásáért. Az 1204 gazdából 42-nek van palackos bor készítésére és értékesítésére engedélye. Ezek közül csak pár tucatnak van elég bora ahhoz, hogy az ország területén máshol is értékesítsen, azokat a borászatokat pedig, akiknek a boraik eljutnak Magyarország határain kívülre is két kézen meg lehet számolni, úgy hogy az embernek marad felesleges ujja. Mindössze két nagynak nevezhető termelő van a hegyen – a Kreinbacher Birtok és a Tornai Pincészet. Mindkettő nagy, modern pincészettel rendelkezik, és nem maradnának szégyenben bármely Napa Völgy-béli vagy a világ más részén lévő modern pincészettel szemben sem. A többi 40 termelőt valahol a mini- és az apró kategóriák közötti spektrumba lehet besorolni.

Ha kora reggel sétálsz a hegyen, amikor a környező termékeny földekről már száll fel a pára, láthatod a régió vándorló szőlőtermesztőit. Csoportokban szállnak ki a helyi buszokról, ami ka környező településekről hozták őket. A kinyíló ajtókon át sorjáznak kifelé a hátizsákjaikkal és a szerszámaikkal, hogy elinduljanak felfelé a hegyre, a napi munkákat elvégezni a szőlőkben . Bár a hegy mostanra tele van kis házacskákkal a szőlőterületek között, valójában szinte senki nem lakik bennük. Hétvégi házként, nehéz szőlőmunka utáni pihenőhelyként vagy családi piknikezőhelyként szolgálnak leginkább. Ez részben a Somlón lévő infrastuktúra hiányának is köszönhető. Az elektromos hálózat nem túl stabil és nagyon kevés kivétellel majdnem mindenki esővíz ciszternákkal oldja meg a zuhanyozók és wc-k vízellátását. Az ivóvíz egyetlen lelőhelyei a források, ezekből kettő a hegy közepén, annak két ellentétes oldalán helyezkedik el.

Nagy hírnév

Amilyen kicsi hegy a Somló, olyan nagy a történelme. Omlós, jó vízelvezető talaját már a rómaiak is ismerték. Az első és második század során ők telepítettek ide először szőlőt, amikor Hadrianus és Antonius Pius császárok ideje alatt a környező Pannónia Provincia ( vagy inkább a teljes Római Birodalom) a virágkorát élte. A XI. századtól a hegy tulajdonosi struktúrája királyi és főúri birtokokból állt. Valószínűsíthető, hogy a borokat már ettől az időszaktól kezdve elkezdték Európa többi országába is szállítani. 1511-re a hegy legnagyobb földbirtokosai a somlóvásárhelyi apácák voltak, akiket keménykezű főapáca irányított.

Az főapáca által írt fennmaradt hegytörvények nem csak a szüret legkorábbi időpontját szabályozták, de a borkészítéssel kapcsolatban is számos útmutatást adtak. A káromkodás tilos volt a szőlőkben, csakúgy, mint a rosszindulatú pletykálkodás, na, és hát természetesen bármilyen illetlen viselkedés, főként a részegeskedés. Szeptembertől kezdve, ahogy közeledett a szüret, a szőlőtelkeket kizárólag idősebb hölgyek őrizhették a szőlőtolvajoktól, mivel a fiatal lányok és érett szőlőfürtök kombinációja minden bizonnyal túl nagy kísértés lett volna még a legnagyobb tartással rendelkező helyi lakosnak is.

A legkorábbi dokumentum, ami konkrét szőlőfajtákra utaló szöveget tartalmaz a XVIII. Századból származik, és három fő fajtát említ: juhfark, furmint és sárfehér. Ezeket, és még legalább három fajtát ( valószínűleg köztük a ma is termesztett olaszrizlinget és hárslevelűt ) vegyes ültetvényekben nevelték, ugyanúgy mint a kontinens legtöbb szőlőtermő vidékén a szőlőket a filoxéra pusztítása előtt. A borászok egybe szedték ezeket a fajtákat, és ebből készítették a híres [somlai] bort. A régebbi borok valószínűleg édesebbek voltak mint a mostaniak, mert a hidegebb, esősebb időjárás kedvezett az aszúsodásnak, ami adhatott egy jellegzetes alapízt a szüretnek, de alapvetően a hegy leghíresebb borai mindig szárazak voltak

A jellegzetesen magas savtartalmú somlai borok már évszázadokkal ezelőtt is híresen hosszú életűek voltak. Az 1898-as magyarországi világkiállítás adatai szerint ott 20 és 30 éves Somlói borokat is ajánlottak fel nyereményként és kóstolásra. Ez a stabilitás és érlelhetőség azt is jelentette, hogy a borok jól tűrték az utaztatást, következésképpen a somlai borok jól ismertek voltak Magyarország ill. egész Európa területén.

Több borásztól is hallottam egy helyi múzeumi kiállításon látható szállítólevélről, ami egy az Atlanti óceánon át történő hajóútra szólt. Eszerint a somlói borokat egy Ramassetter Vince nevű kereskedő szállíttatta az amerikai kolóniákba az 1700-as évek végén.

Sajnos a helytörténeti múzeum, ahol a szállítólevelet kiállították épp felújítás alatt van, úgyhogy az irat valódiságát nem tudtam visszaigazoltatni, de több helyi termelő is égre földre megesküdött, hogy létezik és hogy a somlai azon kevés csendes borok egyike, ami egy hosszú tengeri utazás viszontagságait túl tudja élni.

A somlói bor legnagyobb hazi elismerését minden bizonnyal a magyar intellektualizmus védőszentjétől, Hamvas Béla filozófustól kapta, aki 1945 –ben írta meg a Bor filozófiája c. művét, amit ő maga az „ateisták imádságos könyvé”-nek hívott. A mű 111 oldalán keresztül az író azt állítja hogy a borban a spiritualitás esszenciája rejtőzik, mégpedig fogyasztható formában. Hamvas szívében különleges helye volt a Somló borainak:

“ Mert a somlai tűzbor, vulkánon termett. .. Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább. Mindjárt megmondom, miért.

… Nos, a somlai számomra az a szoláris bariton, de szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban. Ezért gondolom, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehér-arany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a

negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik v.gül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt. “

Az évek során a sárfehér szőlőfajta kikopott a forgalomból ( ma már csak pár sornyit találunk belőle ) és a hegyen a szőlőültetvények többnyire egységes fajtákból állnak. A juhfark, ami könnyen fertőződik botrytisszel és összességében nehezen kezelhető fajta elegendően elfeledetté vált ahhoz, hogy a hidegháború vége után létrejövő borvidéki szabályozásokban a magyar kormány a fajtát levegye az engedélyezett fajták listájáról. Felháborodott somlói gazdák erre még többet telepítettek. A kormány erre perelte a gazdákat. A vitában, ami regionális szinten kb. egyenővé vált egy kisebb Marne-i csatával, végül a borászok diadalmaskodtak, és a juhfark azóta és mondhatni most már örökké eggyé vált a Somló nevével.

Senki nem tudja pontosan mikor és hogy ( páran tudni vélnek egy alkohol-fűtötte borásztalálkozóról, ahol az ötlet megszületett ) de a juhfark másról is híressé vált. Magyarországon előszeretettel hívják a „nászéjszakák borá” – nak. A legenda szerint az ifjú pár számára egy palack juhfark elfogyasztása a nászéjszaka során elősegíti annak lehetőségét, hogy fiú utódot nemzzenek. Ez a modern legenda számos termelőnek állandó bosszúságot is okoz. Főként azokat zavarja, akik abban hisznek, hogy a Somló hírneve a történelmi tényeken vagy akár annak furmintján kellene hogy alapuljon.

( mivel többen úgy gondolják hogy a furmint fajta jobban teljesít a hegyen mint a juhfark )

Mindenesetre az legalább biztos, hogy az állandó érdeklődés ellen senki sem tiltakozik ami a juhfark fajtát övezi az országban.

 

Víz válik borrá

Arra az egy hétre, amit a Somlón a borok kóstolásával töltöttem minden bizonnyal életem egyik legidillikusabb borral kapcsolatos utazásomként fogok emlékezni. 5 napig merültem el a körte, méz és fehér virág – illatú és ízű furmintokba, gyűjtögettem a folyékony napfény, dinnye és citrus ízeket a hárslevelűkből, felfrissültem az olaszrizlingek ropogós frissességétől és még mélyebb szerelembe estem a méhek által gyűjtött virágporos- sárga fűszeres juhfarkak szikrázó brilliánsságával.

De leginkább az a csoda nyűgözött le, ami a Somló maga. Őszintén mondhatom, hogy kevés olyan terroirral találkoztam ami ennyire konzisztensen és erősen fejezi ki magát, mint ez a kis kőhalmocska a semmi közepén Magyarországon. A látogatásom során végigkóstoltam csaknem az összes kereskedelmi forgalomra palackozó termelő somlói borász borát, és több, mint egy évtizedre visszanyúlóan kóstoltam különböző évjáratokat is belőlük.

Fiatalkorukban a somlai borok lendületesek, feszesek, telve az új évjáratok ragyogásával és savaival, ami alatt ott lapul az a jellegzetes nedves kréta vagy nedves kő – ízű mineralitás. Ez akkor is jellemző rájuk, mikor a botrytis-es aszúsodás aromái mutatkoznak bennük, amely aromáknak egyébként némely borász örül, de mások próbálják ezeket kerülni. Minden fajta másként érik, de a Somlói borok meglehetősen egységesek abban, hogy az első pár év érése során testet és súlyt szednek magukra, és az eredendően hajlékony formájuknak széles, feszes vállat növesztenek.

Ami azonban ezt a fázist követi evolúciójuk során az egészen elképesztő.

Mint a seregélycsapat amely egyszerre vált irányt, vagy a lazacok ezrei amelyek egyszerre, tévedhetetlenül fordítanak hátat az óceánnak és és úszak fel a folyók sodrása ellenében születésük eredeti helyére, egy bizonyos idő elteltével a somlói borok is így fordulnak egyetlen közös íz-esszencia manifesztációja felé. Hívhatjuk ezt a Somló varázsos vonzerejének, ami alatt egy olyan ízvilágot próbálok definiálni, ami a Somló archetipikus esszenciája, és amit a hegy borai mind képviselnek.

Több napomba telt, mire teljesen megértettem, mi az amit ezekben az idősebb borokban érzek – mintha azon bizonyos vak ember lettem volna aki egy elefántot próbál beazonosítani tapintás alapján. Lépésről lépésre, kortyról kortyra kellett összeraknom ezeknek a boroknak a röppályáját.

Aztán egyik délután, egy kis ösvényen a keleti oldalon találtam egy forrást, ami a kövek alól tört elő. Lehajoltam, hogy a tenyeremből igyak a lapos kövekkel körberakott vízmedencéből. A jéghideg víz olyan volt, mintha porlasztott kövön szűrték volna át. Halványan kréta íze volt, határozottan lúgos, egy kicsit pikánsan sós, és az ihatóság szempontjából: teljesen és elképesztően fantasztikus.

Ahogy ott álltam, és néztem az ujjaim végén lévő vízcseppeket ahogy egyenként a fűre és a kövekre estek, rájöttem, hogy AZ íz, és amit most érzek nem más, mint az a nagyon mélyről jövő ásvány-mag, amihez minden idősebb [somlói] bor idővel és kivétel nélkül megtér, függetlenül attól, hogy milyen szőlőből készítették eredetileg. Amire rádöbbentem az az, hogy minden egyes somlói bor, kivétel nélkül, minél öregebb, annál kevésbé fogja a szőlőfajtát mutatni.

Itt idővel minden bornak egészen egyszerűen csak „Somló” íze lesz!

Még soha nem éreztem semmi ehhez hasonlót a világ egyetlen bortermő vidékén sem az elmúlt évitzedekben amit borkóstolással töltöttem, és ez őszintén felkavart.

Az a megkülönböztetett és erőteljes kifejezése a termőhelynek, amit a komoly borkedvelők folyamatosan keresnek ott van a Somlói borokban, meglepően egyedi módon.

Ha arra vagy kíváncsi, milyen ízük van a somlói boroknak, nincs más teendőd, mint egy jó nagyot kortyolni a hegy mélyéből feltörő források valamelyikéből.

Senki nem tudja igazán, hogy a Somlói források vize honnan fakad. [hidro]Geológusok keresték a somlói forrásvíz eredeti forráshelyét, de nem találták. Valahol kell lennie egy természetes medencének, valahol mélyen a hegy vulkanikus gyomrában, ahol az évszakok esővizei összegyűlnek, miután átszűrődtek a köveken – egy érintetlen víztározónak amit talán egy óriás gázbuborék hozott létre többmillió évvel ezelőtt.

Az, hogy az itt termelt borok osztoznak az ízjegyeken a vízzel, ami kétszer is átszűrődött ezeken a könnyen omló vulkanikus sziklákon, nem okoz meglepetést annak, aki mélyebben tanulmányozta a szőlőket. De a valós mechanizmus ami ezek mögött a tények mögött áll folyamatosan összezavarja a tudósokat, akik még mindig nem találták meg azt a közvetlen összekötő elemet, ami egy bizonyos ízért felelős egy-egy borban és ami egyértelműen a geográfiai talajtipusból adódik. Mindenesetre, amig ők azzal foglalatoskodnak, hogy ezt megtalálják, mi nyugodtan mosolyoghatunk és élvezhetjük amint a szőlő átalakul termőhellyé, és tölthetünk magunknak egy újabb pohár folyékony követ.

A következő apró (kivételes) valami

Annak ellenére hogy a somlói borok mind minőségben mind pedig egyediségben megfelelnek az elvárásoknak, soha nem lesznek úgy fókuszban mint ahogy az osztrák zöldveltelinik voltak a kilencvenes években, vagy ahogy 4 – 5 éve a Jura –i borok vannak. Ennek egyetlen egyszerű oka van: nincs belőlük elég. Kb. százszor kevesebb termőterület van a Somlón mint ahány Grand Cru hold van Burgundiában. Ennek a teljes területnek ráadásul csak egy kisebb része kerül palackozásra és kereskedelmi forgalomba, és még kevesebb exportra. Még akkor is ha a Blue Danube Wine ( jelenleg az első számú somlói bor importőr az USA-ban ) megvenne minden egyes palackot ami kapható export célokra, akkor is csak elenyésző mennyiségünk lenne az ország főbb piacaira.

Szóval bármennyit is álmodozom erről, és bármennyire is megfelelnek ezek a borok a piac jelenlegi elvárásainak eklektikusság, erőteljes savgerinc és ismeretlenül izgalmas termőhely szempontjából, a somlói borok nem fogják letarolni Amerika piacát mostanában.

Mindezek ellenére, egy héttel az után, hogy visszatértem Magyarországról, teljesen véletlenül San Fransisco egyik legújabb és legtrendibb éttermében vacsoráztam, ahol legnagyobb meglepetésemre Fekete Béla hárslevelűjét találtam az étlapon, aki a hegy egyik legismertebb és leg-elismertebb termelője. Ez volt az első alkalom hogy én valahol is láttam somlói bort, amit poharankénti mennyiségben kínáltak az USA-ban, de biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó. Szerintem ezek a borok idővel a leghozzáértőbb sommelier-k titkos fegyvereivé válnak majd – emlékezzetek a szavaimra! Egy valamit magára adó ’trendy’ sommelier álmának minden szempontból megfelelnek, de ennél még fontosabb tulajdonságuk az, hogy egyszerűen elképesztően finomak is…

A XVIII. Században élt egy Fekete nevű gróf a Somlón ( nem volt rokona a korábban emléített Béla nevű termelőnek ).

Azzal töltötte az idejét, hogy verseket írt és bort készített, és ragaszkodott ahhoz, hogy mindkettőből küldjön francia ismerősének, akit Voltaire-nek hívtak. A rossz nyelvek szerint jó pár bor-vers küldemény után végül Voltaire válaszolt a grófnak egy köszönőlevélben, amit így zárt „bárcsak a verseid is olyan jók lennének mint ez a bor”

A Somló borai önmagukban egy ősi költészetet képviselnek. Ahogy egyre közelebb jutsz a vulkanikus központjukhoz egyre több réteget fedezel fel bennük. De ugyanúgy, mint a legjobb versek esetében nem feltétlenül kell őket teljesen értened ahhoz, hogy élvezd őket. Egyszerűen csak engedd, hogy elvigyenek egy olyan helyre, ahol a leghangosabb zaj amit hallasz az az énekesmadarak éneke és a gyenge szellő a zöld fű és a virágzó gyümölcsfák illatát hozza feléd.

Hamvas magányos bornak hívta a somlait, és azt hiszem végül most már én is értem, hogy mire gondolt. Soha nem értettem igazán mikor mások azt tanácsolták nekem, hogy találjam meg a saját boldogságom helyét.

De most már tudom.